A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 7., péntek

907



Pozsony alatt

Halkan csobog nem sietett
Kerülgetett bércet, hegyet,
Siratja még azt a napját
Vérrel színezték a habját

Mint morajló ár fergetegben
Nemzetségek fegyverzetben
Komor arcuk tűzben izzó
Lovak hátán mind tajtékzó

Nemzetüknek védelmében
Karddal, íjjal két kezében
Elől Árpád vonul a had
Vértjeiken csillog a nap

Az ellen jő a Duna partján
Romlásra tört kéz a kardján
Zord lovagok talpig vasban
Eltiporni jönnek halkan

Szilaj vihar zúg az erdő
Nyílzáporral villám eső
Vérző arccal földön fekvő
Vasas hadat szétkergető

Alig néhány menekülő
Pozsony alól tova űző
Hol az Enns a partot lesi
Űzik oda tova messzi

Halkan súgja a Dunapart
Az egykori nagy diadalt
A vezér pihen itt oly régen
Meder alatt nyugszik szépen



Dévény-Hainburg térsége a Morva csatlakozásánál, a 907-es pozsonyi csata, a magyarság legnagyobb diadalának helyszíne






Kelt: 2017. év Áldás havának 7-ik napján

2017. június 2., péntek

Virrad a nyár



Virrad a nyár



Elfut a pára a víz tetején,
Szédül a hold is az ég tengerén
Moccan a vidra a tó szigetén.

Megtörik-
Csörren a nádas a lábam alatt,
Omlik a tégla a zöld vakolat,
Én töröm össze az éji falat.

Kiértem-
Csillog a harmat a mező felől,
Elfut az éjjel a rigók elől,
Harsan a hajnal a reggel előtt.

Szembesüt-
Keletről űzi tépi az ágyat
Rajzolva festi a vízparti fákat
Nyargal a rónán szél hátán vágtat

Madarak dalára ropja a táncot,
Letépve kezéről ökörnyál láncot,
Könnyedén döntve le éjjeli sáncot.
-Megvirrad.










Kelt: 2017. év Napisten havának 2.-ik napján

2017. május 20., szombat

Huszonhét - Nem feledem


Egy:

Alig töltötte be a lila orgona virágának illata az áprilist, alig kapott üde zöldes színt az erdő, életet lehelt a tavasz a világba. Nemrég még kavargó havat hordott a szél, eltakarva a friss zöld vetést, vizes súlyával húzva le ágakat, törve ki fákat, várva, hogy a kikelet végleg elseperte útjából az északi szél által idehordott hideget. 

Megapasztotta a nap a hegyek levét, s néhány napon belül átfolyt a víz a szigetközi zárásokon, hidakon, megközelíthetetlenné téve sok helyet. Lassacskán a vizek is melegedni kezdtek, nem oly gyors ütemben mint szoktak, ám biztosan, megállíthatatlanul. 

Utam egy hullámtéri tóhoz vezetett, amelyet pár éve csatornákkal kötöttek össze a nagy Dunával. A halak a nagy vízről bejöttek! Olyan ramazurit csináltak az éppen zöldellő nádban és sásban, hogy el sem hittem, hogy a világtól elzárt csendes kis tisztáson levő tó hogy fel tudja verni a csendet. Végre, van hol ívniuk, a két gát közé szorított nagy folyamban így is kevés hely maradt a fajfenntartáshoz. Keszegezésre készültem. Oly csend vett körül, amire régen volt példa. Sem ember, sem az autók zaja nem volt sehol. A tó közepén egy hattyúpár fészkelt, néha szürkegém hasított át a tó felett, néha küszvágó csér csapott le áldozatára, s mókus is futkozott egy fa törzsén. Az úszó antennája lassan elindult a sás irányába, s ült a bevágás. Jöttek tenyeres, majd 60-70 dekás kárászok is. S megérte erre a helyre jöjjek, hiszen csodás kárászok, húszdekás vörösszárnyú keszegek buktatták víz alá az úszó vékony tollát. Élt a tó, nagyon is. 
Hattyú fészkel a hullámtéri elvadult tó közepén

Fain zsákmány keszegből, kárászból
Szedem a halat. Megtörik a romantika. Reccsen a ciheres mögöttem. Talán egy állat. Hátranézek a széken ülve, s két sötét bojtos fület látok csak a gazos felett. Biztos mackó, nyugtatom magam... Mi????? Hiszen itt nem élnek mackók! Hogy a fenébe jut ilyen az eszembe? Hol járnak a gondolatok? Vissza a valóságba de azonnal Felállok, s nyolc méternyire tőlem mázsás vaddisznó néz rám a sötét szemével. Morog, hörög, röffent felém. Mit tegyek? Elfutni nem tudok, hisz gyalog sem volt egyszerű bejöjjek ide, kidőlt fákon átlépkedve. Ez felkoncol, ha elesek futtomban. Ugorjak a 14 fokos vízbe? Akkor a hattyú támad rám a fészkét védve! Egy másodperc alatt lefutnak a gondolatok, s már hujjogatok, tapsolok és mintha szárnyaim lennének csapkodok kinyújtott karral. A vadkan lassan somfordál a tőle öt méterre levő sűrű erdő felé. Lassan, meg-megtorpanva, közbe morog felém, fújtat. A torkomban dobog a szívem. Mégha itt lenne a fejszém, homlokon koppintanám, de semmi nincs, csak a hitem, hogy elzavarhatom. Bent az erdőben hallom, összesúg a társaival. Többen is vannak! Atya ég. Ez segítséget hoz. Ha látott még valaki gyors pakolást..... Közben szétnézek, hát mögöttem a vacka pár méterre, s az út amelyen bejöttem a tóhoz, nem kitaposott ösvény, hanem vadcsapás. Értem. Itt én vagyok a behatoló..... Uccu haza! Azt a pár keszeget azért hazavittem, s fenséges vacsorát varázsoltam egy részükből.

Egy vacsorára való kárász

Kettő:
Alig pár nap alatt megszépítette a május a Mosoni-Dunát. Kedvem támadt sétálgatni a parton, majd hamarosan úsztatni is ki-kimentem egy-két órát. Szépen meggyűlt a hal a part menti sávban, bagolykeszeg, koncér, szilvaorrú, paduc volt az, amely megmerítette az úszó antennáját. 

Festménynek is elmenne



Hajnal, napkelte előtt

Típuskeszeg

Találkozunk júniusban


Izmos kis koncér
A balinok ifjai néha lusták még vadászni, el-elkapkodják a csonti csokrot, kicsit eljátszadoznak vele, aztán hazaszaladnak, s nem értik, mi is történt velük néhány pillanatra.

balinifjonc


Tintafosónak is nevezik

Gyerekkorban megtanulják az úszót kikerülni

Három:
Tilalom lévén etikátlan lett volna ha annyit úsztatgatok a Mosonin, hisz az esetek 70%-ban tilalmi idő alatt levő halfajok jöttek a horogra, ezért úgy döntöttem, megcélzom a kárászokat fent a Szivárgó legfelsőbb szakaszán. Bizakodva cuccoltam ki. Nem kellett csalódjak....

Nem a széltől fodrozódik a víz

Kiló környéke
Jöttek szépen a folyóból. Merje nekem valaki azt mondani, hogy a kárász a lassú, álló, mocsaras, iszapos vizek hala. A nagy lópikulát azt! A legvadabb sodrásból is csak hébe-hóba néztek ki. Volt lehetőségem szabad szemmel is látni a kárász rajokat, amint ki-kinyúltak két összefolyó víz határán a zavaros sodró vízből, az áttetsző, lassú tiszta vízbe a hinaras széléig, élelmet remélve. Méghogy iszapízű, halak. A fenéket Ennél finomabbat ritkán eszem halból. Mert én eszem ám a halat!!! De eszem ám! 

Nem vagyok C&R Matyi, noha lehet hogy súlyban több halat engedek szabadon mint a C&R nagy szószólói, de ez más kérdés! Csak annyit viszek, amennyit megeszek.  

36 cm / 1425 gramm az alsó kárász...a felette levő sem kutya ;)
Amúgy pedig ha már itt tartunk, megmondom én, hova tegyék a szakirodalmat! Egy valami számít a természetes vizeken! A kintlét, az üzemóra, a tapasztalat! Csúcsmárkás feeder? Ilyen-olyan pellet? Fenetudjamibőlösszerakott etetőanyag? Hagggggyad má'! Kutyának a vérvörös....na az! 

Egyszerű bot, megbízható horog, vastag harmatgilu! Etetőanyag? Hehe. Terményboltban kapható malactáp, folyóparti föld, főtt búza, csemegekukorica, kis kenyér, csonti, kevés vaníliás aroma... és....Hmmm. A folyami halaknak ez bejött. Legalább is nálam. S ez itt Szigetközben is vizenként más! S vizeken belül is függ attól hogy zúgó vízen, langóban, sodorvonal szélén, reggel, este, délben, mivel, mire mely időjárási viszonyok közt, miféle halakra horgászunk!

Napkelte

Testes domi

Virágba borult délután

Még a holdfény is csíkot rajzol a vízre, de a nap már feljövőben

Nem gyenge

Csak egy fotóra ugrottam ki, meg egy mérlegelésre 41 cm / 1495 gramm

3 db / 3 kg, a másfeles flakon viszonyítás....
Hídról nézve nem nagy a jász, valójában bő kilós lehet

Jön kifelé a zaccos sodróból......

Találkozunk júniusban veled is! Harmadik darabos jászkó aznapról...

Huszonhét:
Alig kezdődött az év, s már ennyi féle hal nézte meg, ki fogja a parton a bot végét. Huszonhét halfaj! Vajon idén meglesz-e a negyven? Vajon jövőre hányféle hallal akadok össze? S mi lesz tíz év múlva? Száz év múlva majd csodálkoznak a halfajok sokszínűségén? Vigyázzunk rájuk, bánjunk kíméletesen velük, hiszen érző lények ők is, társaink, velünk élnek, kötődnek hozzánk, s mi is hozzájuk! Adjanak sokáig örömet mindenkinek! 


Nem feledem

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok, 
Úgy sétálok köztük, hogy nem is akarok.

Sodródva a gondolat országútján
Figyelek, hallom a természet szavát
Úgy érzem elvesztem, itt valahol
Esőben ázó eltévedt temetés, elment.

Fülembe súgja mély gyászdalát
Elszakítva keresem azt a hangot
Azt amely oly megszokott volt, rég
mikor meséket mondott esténként.

Elvesztettem én oly sokat,
Felmérni is képtelen vagyok,
A simítás, csók és a mosoly, 
A szeretet ereje úgy elillant tova.

Elvásó emlékezet, két marékkal tartom, 
Kicsusszan lassan ujjaim közül
Életem, félve nyúlnék utána,
Eltűnő ürességbe kapkodok.

Túl sok a gondolat, mikor egyedül vagyok,
Elfutni előlük, bár próbálnám, de nem tudok.

Folyóparti szél vigasztal dalolva,
Felemel, megforgat, fentről mutatja,
Szép a világ, kacag a felhő, könnyezve
nevet a zápor! Nagyon szerettem.....




Kelt: 2017. év Ígéret havának 20-ik napján



2017. március 6., hétfő

A Duna ajándéka

A Duna ajándéka

Oly könnyedén lépte át a hegyet,
Bömbölve, zúgva törve földet s követ,
Duzzadó erővel szelte át a tájat,
Néhol látott csak part menti fákat.

Ó, mily szilaj szenvedély kísér,
Gubancos sziklák szőtte meredély,
Csipkés, hófödte bércek ölében,
Idegen nyelvű népek körében.

Társul fogadott tétova ereket,
Tévelyegve kerülget most hegyeket,
Míg végre a dévényi kapuhoz elér,
S ott a Morvával bebocsájtást kér.

Ott virraszt a bércen egy évezrede,
Ott, a magyar nép emlékezete,
Ott, ott lép be már kevésbé zúgva,
Ott, a kapu előtt földre borulva.

Míg a rónára érve lassultak léptei,
Karjából nőttek ki apró szigetei,
Vígan szökkent szárba az élet,
Megszerette hamar az itt élő népet.

Mosolyogva dobbant meg a szíve,
Érzi, megnyugszik szilaj-vad lelke,
Hiszen érti itt az emberek szavát,
Ölbe fogja tenger madarát, halát.

Míg e földön szelíden áthaladt,
Áldotta vándor ki majdnem eltikkadt,
Partján pihenő pásztorok, delelő gulyák,
Mind, mind megértették a szavát.

Magyar honban így érett felnőtté,
Tudják ezt rég, bárki is kérdezné,
Ahol még értették a magyar nép szavát,
Ott, e földtől ajándékba kapta a Tiszát.

Vidám dalt dúdolva a Vaskapun átlépve,
Elkopott nyelvében szeretett népe,
A Fekete-tengerhez végül elérve,
Megfáradt, elmaradt minden lépte...







Kelt: 2017. év Kikelet havának 6.-ik napján




2017. január 27., péntek

A Duna karjaiban


Óh, azok a játékos hűs habok
Lágyan most lábaimat mossák,
Halkan, épphogy zúgva egy kicsit,
Gyengéden azt körbe karcolják.





Mit mondasz, mondd öreg,
Agg léted mit mesél e tájnak?
Szólj regét, súgd most fülembe,
Hogy kincseket rejtettél medredbe!


Menetelő légiók sasos jelvényei alatt
Vérrel nyögve teltek a századok
Hunok vágtató lovai után csak
Néhány porladó emléked maradt.


Itt mostad Árpád fáradt seregét,
Hisz lovukat itatva mentek nyugatra 
Fergeteg tört akkor a magyarra
S ittad az ellen kiömlő vérét.

Hányszor fordult arcod napkelet felé,
Látva a róna messzi szépségét,
Delelő gulyák halk neszezését,
Esténként meggyúló pásztorok tüzét.

Nyargaló legények lovaik itatták,
Sajkák rajzolták kékre habjaid,
Országút tested nem porzott soha,
Ha sétált rajtad néped vándora.

Faladikban ülő szikár halászokat,
Hallod a sóhajjal húzott lapátokat,
Könnyes arcokkal búsan énekelt,
Szívet facsaró kuruc dalokat.

Itt menetelt a lánglelkű költő,
Csatába vonult akkor a nemzetért,
S jajj, a bitorlók egy század múltával
Régi neved határnak nevették.

Hol harsan újfent táltosok éneke,
Jurták mentén dobbanó lábak,
Lüktetve körbetáncolva tüzek,
Elhamvadt parazsak regéje?

Ahol vígan a ruhát sulykoló,
Daloló menyecskék combig a vízben,
Erdőt hajlító nyugati széllel,
Hangjuk elfoszlik az idő kerekében.

Lepergő évek vízcseppek hátán,
Partján évezredek sóhaja hallik,
Ha habjai a fövenyet mossák,
Karjai is Szigetközt vigyázzák.




Kelt: 2017. év Fergeteg havának 27.-ik napján





..

2016. október 16., vasárnap

Az ősz megfesti Szigetközt

Először csak az tűnt fel, hogy nem csíp a szúnyog. Nem zeng a fülembe apró szárnyaik által megkomponált, megszokott dallam. Elmaradt a csömények maró harapása is. S észre kellett vegyem, hogy nem csivitelnek frakkos kis barátaim sem már a zsilipkapuk alá be-betérve, nem súrolják röptükben a víz színét....A fecskék elmentek.

Eltűntek a gólyák is, kik hosszú lábaikkal nagyokat lépdelve jellemző formái voltak az ártéri tisztásoknak, mezőknek. Nem hangzik már a béka kórus kuruttyolása sem, nem tölti be az ártéri erdőket furcsa daluk.

Egy nap fura madárcsapat vonult át Szigetköz egy ágvíze felett. Négy hullámban jöttek, összesen több mint hatszázan, ha jól számoltam. Az már több mint egy zászlóalj. Kárókatona. Kormorán. Nesze neked jó halszaporulat az évben. Ezek aztán kifalnak mindent tavaszra. A migráció eme természet küldte seregei ellen nem véd meg a kerítés, s a médiák sem foglalkoznak velük, szavazni sem kell elmenni ellenük, az ártéri erdők fáit sem lepik el plakátok. A vadászok sem kapnak tűzparancsot mint a '80-as évek határőrei.......De a jövő szempontjából igenis fontos, hogy miként kezeljük eme vándor, fekete seregeket. Az itt fészkelő néhány pár szépen beleillik a természet körforgásába. De ezek az idegenből ideszakadó csapatok, amelyek itt telelnek, s csak falnak, falnak......

Sokan jásznak mondják, pedig koncér
Van még néhány szürke gém pár, akik nehéz légi csatákban el-elhajtanak nagyobb, akár 70 fős brigádot is, de az ritka, s még ritkább, aki látja ezt. Én ezen kevés szerencsés közé tartozom. Láthattam a természet légi csatáját. Menekültek a kormoránok. Mert a szürke gém van itthon! Aki együtt él, lélegzik a tájjal, aki kivívta a jogot arra, hogy egybe olvadjon Szigetközzel. S a gém engedte azt is, hogy az a néhány pár itt megtelepedjen. Néha együtt is ültek egy víz fölé dőlt faágon. De a messziről jött sereg, ami nem kér csak követel, az más..........

Az ősz közeleg, hisz volt már, hogy dérrel simította el a mezők virágainak pompázatos szirmait, s nyomában felgyorsult a falevelek színváltozása, gyakrabbá vált a vadgesztenye  és a dió kopogása is a földön.

Amikor igazán húz a víz, este meg a márna
Tudom, most jött el az én időm, bőségét ontja most a természet, s a folyók. Ha valaki engem kérdez, én megmondom őszintén, megvoltak a masszív alapok édesapám révén, akivel rengeteget, de nem eleget horgásztunk együtt, igaz, csak tavakon. Ezzel az alappal felvértezve indultam ki évekkel ezelőtt a Dunára, a Lajtára, a Mosoni-Dunára, és az Ágrendszerbe. Ma már elmondhatom, a folyók tanítottak, mikor, mire, hogyan horgásszak. A sikert a megfogott halak jelezték. Ezt akkor éreztem, mikor célzottan márnázni akartam, kimentem oda, ahol már tudtam hogy ott élnek, esznek, és fogtam. Célzottan csukára, balinra, harcsára, paducra, jászra, szilvára, menyhalra.... működött. Megtanultam a vízzel beszélni, érezni, látni mit rejt a mély. S mi lett az eredmény? Soha, senkit nem utasítottam vissza, ha tanácsot kért, ha kérdezett, noha felhívtam, mindenki figyelmét, hogy az igazi tanítómester maga a folyó. 

Békés halak:
Érdemes békés halazni ősszel, s még télen is. Ha megtalálja az ember őket a folyón egy naposabb novemberben, vagy akár decemberben, kiválót horgászhat rájuk, persze a víz hűlésével arányosan csökkenteni kell az etetőanyag mennyiségét is, ami a téli hónapokra már csak néhány gombócra valóra korlátozódik, de ne szaladjunk még bele a télbe. Ami nekem a legjobban bevált ez az etetőanyag összeállításnál októberben, az a következő:
kiváló anyag

1 kg sajtos világos folyóvizi etetőanyag
1 kg malactáp (kukoricadara + búzadara+ vanília aroma)
2 marék főtt búza,
1/2 doboz csemege konzerv kukorica
1-2 deci csonti
10 deka sajt belereszelve a cuccba
pár marék folyóvizi föld ( a helyszínről, némi apró kaviccsal)

Márna, ponty, szilvaorrú, paduc, bagolykeszeg, dévérkeszeg, koncér egyszerűen nem hagyta szó nélkül az etetést. Volt, hogy szinte minden alapanyag elfogyott. Kivéve a malactápot és a kukoricát, no meg a földet. 4-szer annyi földdel keverve is kiváló hatása volt a placcon. Persze az étvágyuk a hónapban rapszodikus, de ha esznek, akkor aztán nincs megállás. Csalinak legjobban a sajtos csonti csokor (csontis dobozba berakott sajtkockának 2 nap alatt átveszik a szagát), illetve a vaskos harmatgiliszta felelt meg a legjobban. Hiába, készülnek a télre, kell a fehérje.
Gyakrabbá válik a márna is
A kukoricára, s annak ízesített változataira csökkenő tendenciában rágták fel magukat. Persze hasonló eredménnyel fogtam match és feederbottal is a halakat, a feeder a nagyobb horog és a nagyobb csali miatt nagyobb halakat vonzott, a finom match viszont darabszámban többet, s ott is beesett egy-egy jobb példány.
Az elmaradhatatlan bodorka 

Másfeles királyhal is jöhet, majd mehet
Víz alatt, vagy felett túrja a kavicsot?
Micsoda színek
Egy reggeli szilvórium
A Duna Rajka felett, balra a "lapos part"
"Békétlen" halak:
Horgászatukra többnyire csak a szürkületet követően volt időm, így a csukázás, balinozás most elmaradt, talán novemberben lesz egy pár nap amikor tudok majd pergetni rájuk. Maradt az élőhalas, valamint halszeletes peca. Többnyire menyhal volt a célhal, de elképesztő módon, más fajhoz tartozó egyedek is megéheztek az élő, vagy élettelenül figyegő snecire. Meg sem lepődtem, mikor este is, valamint reggel is harcsa verte a farkával a főzsinórt, de hogy a sügerek, sőt, a domolykók is ilyen korgó gyomrú éhenkórászok legyenek, az már tényleg hallatlan! Egyszerűen HALLATLAN!!! Domiból volt, hogy fél órán belül kettőt is kiszedtem, s nem zavarta őket a vastag süllőzőhorog sem, ha kajáról volt szó.
Jó lesz a balin utánpótlás
"Telény" mohaágyon 
Ő is éhes

Októberben még eszeget az apraja
Lassan már átveszik a stafétát a tőkehalak
Oly szépen kap, akár egy menyus, csak aztán ráfekszik a horogra....
Csillapíthatatlan étvágy
ő is eszi a halszeletet
Október, avagy Magvető hava. Számomra az év egyik legszebb hónapja. Szép, és színes. Ha kimegyek a piacra, ilyenkor a legszélesebb az áruválaszték. Zöldségek, őszi gyümölcsök, szőlő, dió, érett paprika, alma, birs, dió, méz, sült gesztenye....roskadásig. Kint a vízen is széles a paletta. A teljesség igénye nélkül megtalálható a télre készülő, a tartalékokat ilyenkor "vételező" halfajok hosszú-hosszú sora. Az idő mégolykor napsütéses, kegyes, ám a vizek lassan 10 fok alá esnek, a természet leveti látványos tarka ruháját, s a művész, az ősz, lassan megfesti Szigetközt....
S a költő:.....








Megérkezett az ősz

Betoppant a hajnali pára,
Vízcseppet rajzolt a párkányra,
Minden nappal egyre több,
Fecske gyűlt a póznákra.

A gólya egyszer csak elment,
Üresen hagyva a fészkét,
A nap is mintha fáradt volna,
Gyengébben szórta a fényét.

Megtelt a domboldal dallal,
Énekszó űzte a felhőt,
Emberek járták a lankát,
Szedték a mézédes szőlőt.

A sárguló falevél mellett,
Koppanva hullt le a dió,
A szürkülő reggeli ködben,
Esőre üzent a rádió.

Elalszik lassan az erdő,
Leveti elnyűtt ruháját,
Zörög az őz léptei nyomán,
Ki lassan kíséri gidáját.

Mosoni Horgász

Kelt: 2016. év Magvető havának 16.-ik napján