A következő címkéjű bejegyzések mutatása: matchbot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: matchbot. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 20., csütörtök

Téli szezon? Horgászszezon?

Rendhagyó módon némi filozofikus gondolatmenettel indítom eme bejegyzést. Nem kell megijedni, nem fogok az elme legmélyebb bugyraiban kóborolva sem kutakodni, sem felforgatni mindent, de még csak össze sem kívánom kuszálni a már meglevő, s az újonnan érkező gondolatok halmazának különféle egységnyi szálait. Csak boncolgatni kezdek néhány gondolatot, némi  megalapozott tényt felhozva rávilágítva a korlátolt elme önnön magát rabsága vető homokba dugott fejére.








Először is szeretnék meghatározni egy szót, pontosabban annak jelentését, amelyet a társadalom egy jelentős része gond és fenntartások, esetleges érdekegyeztetéseket mellőzve be és elfogadott. Ez a szó 

H O R G Á S Z S Z E Z O N

Mit is jelent ez a nagy gyakorlatban? A tavasz kezdetekor, rügybontással érkező kikeletkor kezdődik, s az őszi hidegek, az első fagyok, régebben mikor még láttunk havat, az első hó leesésekor véget ér, s több hónapos szünet következik be, mialatt a horgász csak álmodozik a vízpartról, a halakról, kapásról, fárasztásról, merítésről, fotókról, a természetben eltöltött időről. 


Miért is törvényszerű ez, s ki alkotta, ki kötötte a karót ehhez, hogy márpedig ennek így kell lennie, s vagy tudomásul minden horgász, hogy igenis a horgászszezon ezen időintervallumon belül van, s punktum. Ismerjük ezt az álláspontot, s nem is kívánok ez ellen küzdeni. minek? A neten mindenki Eistein, s Rambo, sőt Bruce Lee egy személyben. A való életben magát az egyént gyakran elfújja a szél, akárcsak a gyenge lábakon álló érveit. Már ha oda mer állni egyáltalán. Mert nemigen van olyan, ki szemtől szembe is vállalja a véleményét, megfelelő érveket tud felhozni, hogy a maga igazát bizonygassa, s mindemellett tartása van, még akkor is, ha nincs igaza. Na az ilyen tiszteletreméltó emberből nagyon kevés van. De akad azért néha, s az ilyen embert becsülöm, még ha nem is egyezik mindenben a vélemény, de legalább van vér a pucájában, s hajlandó érdemi beszélgetést folytatni. Mert a hangsúly azon van, az érdemi beszélgetésen. Mindegy, kinek van igaza, a lényeg, hogy alaposan megismerjük a másik fél álláspontját, ezáltal változhat a vélemény akár mindkét oldalon, de maga a diskurzus az, amely hasznos, s előre viszi az esetleges, viták, véleménykülönbségek ütköztetését. 


Lássuk is, mi az, ami véleményem szerint eltér a fentebb leírtaktól. Horgászszezon. Számomra akkor kezdődött, mikor először botot fogtam a kezembe, s akkor végződik, mikor utoljára a kezemben lesz.Lehet tél, nyár, kora tavasz, késő ősz, viharos szél, bármi. Micsodaaa? Hördülnek fel most néhányan... Hát nem csoda. Folyóparton nincs olyan hogy szezonvég, s szezonkezdet. 

Vegyük például a márnákat, a márna horgászatát. Erről is azt olvasni, hogy ősszel van a márnaszezon. Mekkora hülyeség ez? A márna egész évben eszik, egész évben jól fogható. Igaz, ilyenkor nehezebb meglelni a tartózkodási helyüket, de nem lehetetlen. 
 

Aztán ott van például a menyhalazás. Arra is azt mondják, november-december és slussz-passz. Hagyjuk. Évtizedek óta írom, hogy a menyhalak szeptemberben már jól foghatók, s áprilisig bizony horogra kaphatóak, sőt, a szebb példányok mindig kora ősszel ejthetők el. Mellesleg felháborít, hogy még a keszeget is védjük ívási időben, a menyhalat pedig épp ívási idejében fogják, s ami a baj, viszik is haza a legtöbben. Vagyunk néhányan, akik a jövőbe tekintve máshogy látjuk ezt.Mondjuk azt, hogy a menyhalszezon eddig tartó szakaszában.... Nem, azt mondom, hogy szeptember óta a 66 darab megfogott menyhalból 16 darabot hoztam haza, a jó részüket januárban ívás után. Felelősségteljesebb így.....A környező államokban ezen már szigorítottak, de itt még rendet kell rakni a fejekben, az biztos.



Vegyük példának a klasszikus folyóvízi keszegezést, békés halazást. "Maj' ha melegszik a víz tavassza!" -harsogja a kórus. Hm. Mit mondjak erre? Sokan találkoztak velem a Lajta parton januárban, mikor a matchbot spicce be-befagyott azalatt a két óra alatt míg horgásztam, s száz darab megfogott keszeg felett elvesztettem a fonalat, nem is tudom mennyit fogtam, de minden úsztatásra volt akcióm.... Aztán volt még néhány alkalom, mikor igazi örömpecákban volt részem a Lajtán. A Mosonira le sem jutottam... Keszegszezon? 



A domolykókról ne is beszéljünk. Igaz, pergetni jobban szeretek rájuk, de ilyenkor télen úsztatva nappal és este is, a csemegekukorica fenéken pattogtatva, vagy a fenékről libbentett csonticsokor verhetetlen. Este már nem is látom az úszót, világítópatront rögzítve az antennájához, vagy a zsinórt finoman engedve ujjak közt érzékelhető a kapás. És micsoda kapás.... Idén úgy jártam, mire az első pergetve fogott domolykómat megfogtam, addig ezekkel a fenti módszerekkel több mint százhúsz (!) darab domolykót számoltam, amit kézbe vehettem, s voltak köztük nem kis játékosok....







S ahol nappal sokan keszegeznek, etetnek, este óvatosan odakíváncsiskodhat másvalaki is.... Érdemes akkor is lemenni, mikor mindenki elhagyja a pályát. Etetni nem sokat kell, csak figyelni, mert óvatos, maszatolós kapással jelentkeznek a darabosabb halak....



Vannak, kik felhördülnek, hogy a halakat békén kell hagyni télen. Elárulom, a hal télen is eszik, különben felkopna az álla, igaz, nem annyit, mint nyáron, igaz, nehezebb megtalálni, megfogni őket, s ez vonatkozik minden más télen horgászott halra, na de szerintem ez az, ami kihívás elé állítja a horgászt. Keresd meg! Etess! Bírd kapásra, tartsd fent az érdeklődést, s tanulj a jelekből! Ettől bővül a horgász tudása, nem a csilli-villi kiállításokon beléjük sulykolt új aromákról, botokról, csalikról szóló meséktől. Elárulok valamit, a horgász attól különbözik a halásztól, hogy esélyt ad a halnak. Esélyt ad arra, hogy egyáltalán felvegye a csalit, esélyt ad arra, hogy az esetleges fárasztásnál a hal meglépjen, esélyt ad arra, hogy a hal továbbéljen, hiszen vissza is engedi, engedheti a megfogott uszonyost. Mellékesen a sűrűn járt és etetett folyószakaszokra nem mer rátelepedni a kormoránsereg. Ezt többen is tapasztaltuk idén januárban. 



Összegzésképpen annyit mondanék, az úgynevezett szezon, megoszlik. Van téli, nyári, őszi, tavaszi. vég nélküliek, észrevétlen egymásba fonódnak, nincs éles átmenet. Nálam. de nem felejtem, hogy mindenki más, mindenki más, önálló gondolatokkal rendelkezik.Csak egyet kérek, ne zaklassanak azzal, hogy mikor kezdődik a szezon, majd ha elkezdődik a horgásszezon...., meg a hasonló korlátolt gondolatokkal jobb, ha elkerülnek, s ha lehet, az értelmetlen viták helyett inkább megyek, s horgászom. Kint a parton találkozunk, aki akar, azzal szívesen elbeszélgetek kint a parton erről is....

S hogy legyen némi élce is a dolognak, elárulom, néhány menyhalon kívül semmit nem vittem haza! Nem vagyok a feltétlen C&R híve, hiszen szeretem a halat, de most úgy vagyok vele, majd. ráérek még arra, hogy áldozzak a halgasztronómia oltárán. A 2020-ban zajló néhány horgászatom alatt fogott halak némelyike érdemes volt fotózásra is, ezek közül, a fentebb bemutatott képeken felül megosztok néhányat!





























Hogy is mondanám? Téli szezon? Hisz tél se volt! Holt szezon? Hát holt az nem volt! Csak egyszerűen a -szezon-! Ez az. Vagy a januári-februári rapidpecák (2-3 óránál egy alkalom sem több). De még tart a február! Nem gond, kijutok még, hacsak rövid időre is, ha nem is találkozom kapitális halakkal, azért jó hogy kint vagyok, tiszta jó levegőn, kint a természetben. S ez a lényeg. Miért is fosztanám meg magam ettől az örömtől? 







Kelt: 2020. Jégbontó havának 20.-ik napján


2018. február 17., szombat

Kacérkodás februárral, azaz matchbottal a havas Lajtaparton

Az ablakon beszűrődő felkelő nap fénye sokat javított az ébredést követő gyatra kedélyemen. Süt. Hétágra. "Téli nap". Téli? Tél se volt. Megbillentem az ablakot. A pacsirták javában zúgják mindenfelől a réges-régi dallamot: "Nyitnikék-nyitnikék..." 

Nekem meg menni kék. Ilyen szép időben a Lajta partra. Napról-napra közelebb jön a kikelet. Ki tudja, hátha meglepnek a keszegek. A lelkesedés hamar összeszedette velem a horgászcuccot. Na nem. Nem talicskányi felszerelésre gondolok. Mi vagyok én bohóc? Nem. Nem is fél napos peca lesz. Ez egy tömény másfél-kétórás mutatvány úttal együtt. Igaz, hogy a helyszín az csak egy kilométer otthonról. Kevés szabadidővel is megéri kijönni, az a másfél-két óra.....

Egy matchbot, egy vödör. Emlékeztek még a Nagy Ho-hohorgász csetlő-botló figurájára? Egy  bot, egy veder. Kell még valami a halfogáshoz? Télvíz idején ennyi is elég, nyáron szinte még kevesebb...
S hogy én vele ellentétben fogok-e? Van amikor igen. Veder alja. Benne két maréknyi etetőanyagnak való őszről megmaradt dara, kb. egy deci csontival, aminek a fele belemegy majd a keverékbe. Kap egy kis földet is közvetlenül a partról. Kb. 5-6 gombóc lesz így. Kettő elég alapozni, húsz percenként pedig megy majd egy-egy, csakhogy ne feledjenek el. Egy bot elég. Minek is több.




Szóval kilépve az ajtón meglepetés. Csak bentről volt oly szép, s csábító a február. Idekint hűs szél ad pofont, hogy ne feledjem, tél van még. Jókora fülest csavar le északról. Nem vagyok egy nyámnyila horpadtmellű nethuszár kis nyenyeregyerek, simán fogadom az orv ütést is, mosolyt rajzol arcomra a tél ilyen próbálkozása. Na még hogy én meghátráljak? Kinek? Egy ilyen nyamvadt télnek mint ez a mostani? Ugyan....


Perc múltával a Lajtán vagyok. Szomorú fűz likas sátra alatt, hátamat támasztja a meredek part, figyiszt mutatva az északi szélnek. Itt már varjak is vannak, sőt a harkály is sűrűn kopogtat. Vadkacsák kísérik egymást a zsombék alatt. Itt-ott mutatják magukat a halak. Fel-s lefelé is loccsan a víz partszéleken s a meder közepén. Jó helyen vagyok. Hamar bekeverem az anyagot. Majd lefagy a kezem. Sebaj. Majd bemelegszik.


Loccsan a gombóc, s mire kitapogatom a mélységet, beborul. A tél megmakacsolja magát, újfent próbálkozik. Hózápor kavarog, két percre elszürkül szembe a táj, majd újra ragyog odatúl a napsugár.  Csillámlik a táj. Szép. Ez az amit szeretek a télben. a szépséget. Mindent elfedő szépséget.  Közben beállítgatom a szereléket. Majd egyhatvanas víz. Előtte a part mentén törés, néhány vékony faág a mederfenéken, kemény iszapos meder. Jónak tűnik. A meder felett centire vezetem az úszót. Néha meglassítom, meglibbentem, s mikor újra indulna, alig két centit...egy pillanatra megtorpan a sebessége, s talán merül is pár millimétert. A bevágás sikerét a bot hajladozása mutatja.


Dehogy vannak legyengülve. Alig 30-50 dekás keszegek hívják segítségül a sodrást, s közülük a domik, leányhalak, szilvaorrúak bizony vissza is húznak. Van, ki rögvest a meder közepe felé indul. Na ők komolyabbak. Két lefordulás is van. Pedig érzem, jó halat ütöttem fel. Pár pillanat múlva megvan egy kis paduc. Lehet a csapat nagyjai tréfáltak porcos vésett ajkaikkal.


Akad bagolykeszeg, karika, s hébe-hóba egy bodorka. Ez utóbbiak nem kedvelik ezt a sodrósabb pályát. Köszönnek a hátam megett. Megcsillan a fény a mellény fényvisszaverő sávjairól. Rendőrök. Ellenőrzik a parton a pecásokat. Nagyon helyes. Gyertek többször. Elbeszélgetünk. Megnézik a szákban levő halakat. Szép zsákmány. Mióta vagy kint? Másfél órája. Dupla ennyi hal jött, a kisebbek meg a leányhalak visszamentek, velük teljes a paletta. Mennek tovább. Sok szerencsét...



Hétköznap. Nem adja fel. Havazik. Két napon át. Ahhoz képest látszatja alig. Karácsonykor kellett volna. Februári hó. Vizes, lucskos olvatag semmi. Az épített hóemberek is megrogynak két nap múlva, mint fizetés napon a hazaténfergő alkoholisták. Elázva, földrerogyván, alig támaszkodva, málé tekintettel...


Rég láttam a Mosonit. Meg kéne nézzem. Megsértődik, s átkeresztelteti a blogot Lajtai Horgásszá... igaza lenne. Teszek ellene. Rápróbálok este a menyusra, marcira egy olyan helyen, ahol tapasztalatból tudom hogy ilyenkor mindkét faj csapatokba verődve összegyűlik. Egy fonnyadt bucó ment meg a betlitől. Ősz óta üres itt a meder. Elköltözhettek a jobb halak.


Maradok az úsztatásnál. Néhány nap múltával jobban felkészülve, kevés búzával, kukoricával megspékelve az etetőt. Csak a folyó. Ugye nem csatorna, nem tó.... sosem ugyanaz. Kissé tisztult a víz, hűlt két fokot, s apadt vagy húsz centit. Alig bírok kapást kicsikarni. Kevesebb, ám darabosabb halak. Küzdenek. Kézbe veszem. Majd hozzáfagynak a tenyeremhez. Több a királyhal. Feljebb megyek száz métert.


Autó fékez. Ismerős arc. Van vagy nyolc éve hogy ő jár fel Komáromból, a vizirendészettől. Járőrtársai cserélődnek olykor, de a parancsnok nem. Elbeszélgetünk. Örülök az ellenőrzésnek. Csónakkal is jönnek, a Móváriak is kaptak csónakmotort, idén ők is beszállnak! Még pár szívélyes mondat, miközben átlapozzák a friss engedélyt, majd távoznak. Másfél hetes engedély. Kétszer látta rendőr! Szuper. Halőr viszont évek óta se...


Domolykók, s királyhalak rántják mélybe az úszót. -5 fok van reggel. Az ígért napsütés alig tör át a felhőkön. A bot gyűrűi befagynak. Ujjaim végei fájnak. A hideg szúrkál bele tüskét. Minden úsztatás után lehelem. Készültem. Nálam az ötméteres spiccbot. Úsztatok. Semmi. Nem jó az ereszték. Húsz centit kéne mélyíteni. A kétponton rögzített úszó szilikongyűrűje, amely a zsinórhoz rögzíti az úszó szárát a fagytól szó szerint eltörik. Nem szerelek ebben a hidegben. Marad a matchbot. Majd lehelek. Jön még pár darab izmosabb domi, aztán elunom a zimankót. Na majd a hétvégén újra!


Még egyszer erőt gyűjtött a tél. Mintha pár nap alatt akarná bepótolni azt, amit januárban elszalasztott. Zordon észak felől futó széllel nyirkos havasesőt, majd havat hord a folyók felett. Egy pillanatig azt hittem, megérinthetem kinyújtott kezét a kikeletnek, de az északi szél messze elsodorta, s nem tűnik úgy, hogy hamar visszatalál Szigetközbe a várva várt tavasz.....






Kelt. 2018. év Jégbontó havának 17-ik napján