A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duna. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 2., csütörtök

Arany helyett csak "ezüst"


Békés halas horgászat során a folyókon bizony igencsak leszűkülnek a lehetőségek az áprilisi, májusi tilalmas időszakban. Emlékszem, még a 90-es évek elején a Bokodi-tavon mennyire szerettem kárászozni. Édesapám valódi szakértője volt a kárászjárásnak, a megfogásuknak. Mikor, mivel, hogyan csalhatók horogra a testes példányok. Öcsém továbbfejlesztette a kárászozást, kézzel a zsombék mellöl, vagy épp vízbe merített tollasütővel várta a kedvező pillanatot, s csak úgy repkedtek kifele a vaskos halak a vízből. Régi szép idők....

Magam már másfelé, folyókon, máshogyan próbálom megfogni őket, sikerrel, ám teljesen eltérő módszerekkel, igaz, felhasználva az évtizedes tapasztalatokat, szép eredményekkel kergetem az ezüstös  olykor aranyló halacskákat. A régi szép idők emlékei viszont minden egyes horgászaton eszembe jutnak, s jólesően gondolok vissza a három évtizeddel ezelőtti kárászos pecákra...
A békés halakra való horgászatok leszűkülnek, de nem szűnnek meg. Szeretek magam is egy kicsit kiülni a melegedő májusi időben kárászozni. Igyekszünk kizárni más, tilalom alatt levő halfajokat, több, kevesebb sikerrel. Igazából ha egy nagyobb kárászraj beáll az etetésre, agresszívan elver minden más halat, olykor még a pontyot is.


Élvezet horgászni a kiló körüli, esetenként a másfél kilós példányokra, hiszen a sodrást segítségül hívva, igenis megdolgoztatják a feeder, vagy a matchbotot, s van hogy nem óvatoskodnak, nagyhalakat megszégyenítő módon csavarják le a feeder botot a bottartóról, vagy épp a matchbotot kapják ki hirtelen az ember kezéből.

De ismerjük a kárászok természetét. Van, hogy éppen nagyon is óvatosak, s van, hogy jobban válogatnak, mint egy hercegkisasszony. viszont van, hogy szinte mindennek nekimennek. Ami bizonyos, ha egy területen csapatosan megjelennek, ott nem nagyon hagynak szóhoz jutni más halfajt. képesek még a nagyobb pontyokat is elverni. 


Horgászati szempontból igenis jó sporthal, ízre sem rossz, de hát a szakemberek csak jobban tudják, hogy miért is lett üldözendő, miért is nem szabad visszaengedni a kifogott példányokat. Én nem hasonlítanám össze sem a busával, sem a törpeharcsával, hiszen nem hiszem, hogy a folyóvizekben akkora károkat okozna, mint az előbb felsorolt két faj. 



Kóbor domi

Egy darabosabb az egyre inkább ritkuló jászokból

Nem a ponty túl kicsi (2,7 kg,), a kárászok nagyok.. Április végi teríték folyón...soha rosszabbat

Folyami "kiscápa"


Néha becsusszan egy-egy "telepített" pontyocska, darabosabb 40 centi feletti jászkó, domolykó, vagy a mindig vigyori paduc is, aki talán tanulni jött küzdeni a folyami kárászoktól..




Horgászni viszont nagyon jó rá, a tilalom idején levő ínséges időkben pedig kifejezetten szórakoztató, s hiánypótló a kárászozás. Viszlát jövőre is....


Kelt: 2022. év Napisten havának 2.-ik napján



2018. július 31., kedd

Hejj Dunáról fú a szél

Tekintetek
"Térképeken megrajzolták! Ez itten kérem a Magyarország! Az iskolákban megtanítják, ez itten kérem Magyarország" ( katt / Bikini) 

Megannyi rejtett kincse vár még felfedezésre, itt is van mindjárt Felső Szigetköz, mely újra és újra lenyűgöz. S mióta nincs halászat, hal is jobban akad. Mert akad. S ha jól akad, megakad. Ha megakad, itt is marad egynémely a szákban. Van ki hazajön, ám többségük a vízben vigyoroghat tovább. Jövőre is legyen mit fogni. S ha valaki feltenné a kérdést, hova mennék legszívesebben horgászni, a válasz nem lenne kétséges, SZIGETKÖZBE!!! Hova máshova? Mindenkinek a maga környezete a legszebb, ahhoz ragaszkodik, s ha tud, azzal él szimbiózisban. Kinek a helyi kavicsbányató, esetleg egy kis hegyi patak, kisebb tározó, tórendszer, folyó, vagy folyórendszer, lényeg az, hogy megértsék egymást a természettel, az élővilággal. Így van ez rendjén, s én örülök, hogy részese lehetek a természetnek, nem csak úgy odaestem valahová a földre, hanem igen, megpróbálok együtt élni vele, s megérteni őt, megérteni egymást, ez itt a cél. Persze vannak buktatók, hullámvölgyek, melyeken át kell lépni, magunk mögött kell hagyni, hogy megmaradhassunk azon az úton, amelyen elindultunk, amely jó irányba vezet.


Valódi peca, sikerekkel, olykor csalódásokkal, de mindig örömmel és felszabadultsággal. Az utóbbi időben mintha mázsás súly kötötte volna kezem, rozsdás láncokon súlyos vasgolyók próbáltak visszafogni, s alig bírtam a halakkal is.




Nem láttam, nem éreztem, nem hallottam merre vannak, oly súllyal nyomott a teher, hogy vállaim megrázva le kellett vetnem a koncot. Felszabadult érzés lerázni a láncot, s hagyni ott, ahová leesett, egye a rozsda, a rothadás, váljon az enyészet martalékává...

Öreg Duna ág 
Darabosabb szilva


Milyen vidám és színes is lett így a világ. A halak pedig mintha tudták volna ezt, tömegével ostromoltak. Eddig kerültek, mintha valami álruha lett volna rajtam, s nem ismertek volna fel. Egy-egy kósza keszeg, néhány kismárna... más nemigen jelentkezett. De most, most, hogy levetettem kopott mocskos zsírfoltos szürke köpenyegem, most aztán bátran kopogtattak....S mekkorák tették tiszteletüket....

Sütnivaló szilvák
Horoghajlítós csaták, megállíthatatlan méteres vadpontyok szabadítottak meg a felszerelés egy részétől a hinarasba törve, kagylópadra húzó iszonyú márnák, a fárasztott 30 centi körüli szilvaorrúra lecsapó méteres csuka, mely kiröhögte a keszegező matchbotot,... a hajnal neszei, a hattyúcsalád közeledése.....Ágasról letépett feederbotok, iszonyatosan recsegő, síró, zokogó orsófékek, mind-mind azt üzenték, hogy : "Isten hozott!" S egyedül álltam a parton, egyedül, álltam ott mint Keoma, egyedül, csak egyedül ahogy a folyó szeret látni, utánfutó nélkül.

S köszöntöttek a megfogott csodás méretű egészségtől kicsattanó erejük teljében levő halak.

C&R márna 3 kg körüli
Mennyi élmény. A lerázott kolonc, mely gátját szabta az akaratnak, s próbálta elhitetni a maga korlátolt beszűkült celláját színes világnak, csak egy rossz álom, mely időleg rám telepedett, melyet egy mozdulattal elsöpört a pirkadat, mely felnyitotta szemeim, s egy mély, de nevetéssé váló sóhajjal szabaddá tett. Igaz az, bizonyos, hogy egy korlátolt elme sosem arathat diadalt a kultúra, s a pallérozottság felett. Esetleg egy ideig visszafoghatja azt gyötörve-próbálkozva, ám ahogy a dühöngő áradatnak sem áll ellen egy rozoga palánkgát, így itt sem ülhetett győzelmi tort a sallang, mely csak egy giccses mellékletként próbált egy remekmű mellett helyet foglalni, reménykedve a felemelkedésben, ám eleve kudarcra ítéltetve menthetetlenül sikertelenül. Oly jó győztesen a szirten állva kiáltani a szélbe, hogy szabadság, miközben a szél pirosítja az arcot, s nevet rám fentről az égbolt! Erről tehát ennyit.

Ő is C&R, kicsit nagy....

Maradt még oly sok csodás, egyedül járt helyem, mely nem került napvilágra, s bizony ontja a halat.  Jóleső érzés egyedül megküzdeni az őshonosokkal. Nem zavartatva, csendesen, nyugalomban, figyelő madárszemektől kísérve csak. ...

3 kg felett kicsattanóan egészséges az ágvízből

Napi kvóta, bő 44-45 centis ágvizi potyeszok

Ehető Fűz-fagomba 

Még egy dunai
Szóval, kalandra fel, horgászbot a vállra, kalap a fejre, füttyszó és madárdal, csivitelő fecskék, vidám nyár, halak....


Utóirat:
Köszöntök minden kedves olvasót, régieket, újakat, a kezdetektől velem tartókat, az egyszer-eyszer benézőket a 100. bejegyzésemmel! 
🎂




Kelt: 2018. év Áldás havának 31.-ik napján

2018. május 29., kedd

6 : 3

A legendás futballmeccs eredmény oly sok formàban visszaköszönt eddig is életem során, s különös jelentőséget sosem adtam neki. Ezidáig.
Lám a horgászat területén is előfordulhatnak csodák, akár egykor a Wembley stadionban. Történt a minap, hogy munkabután egy laza órácskám akadt, amelynek keretein belül elmehettem halszájakat lyukasztgatni. Szándékosan nem írom hogy horgászni. Horgász. Nem mindenki ász, ki horg-ász. Szóval lyukasztgatni, vagy pergászgatni ha úgy tetszik, bár abban is ott az ász. Mint kaller a kemény vasúti jegyet. Ha akad olvasó, aki még emlékszik arra a legendásan egyszerű és mégis egyedi vasúti jegyre, amellyel beutazhattuk az országot, na nem épp Inter Cityvel, hanem a kék nyáron tapadós-ragadós, télen sokszor fűtetlen ám mindig vastagon dohány és jellegzetes "szagú" 2. osztályú zakatoló személyvonattal.

Szóval elmentem pergetni. Egy réginek mondható erősebb bottal, egyszerű orsóval, balinra. Nem kell ide kaviár....
Csoda hogy egy rablást sem láttam. Pedig itt aztán akad balin, noha természetes folyóvízről van szó, a Dunának ezt a szakaszát valahogy kedvelik a balinok. Az első dobásba bele is ütött valami, aztán csend. Jó darabig. Majnem úgy volt, hogy indulok haza, de ugye ekkor jön az ismerős érzés, hogy na még egyet dobok egy másik csalival, s ha nem lesz semmi, megyek. Mert a pécsik légy, vagy ahogy itt mondják csömény egyre erősebben harapdált a szúnyogokkal együtt.



Feltettem egy télen hirtelen felindulásból beszerzett bohóchalra hajazó 5 centis bogárutánzatot. Igazából a színben bíztam. Eddig kerülték a halak mint a pestisest. Se a kora tavaszi domik, se a csukák nem éreztek ingerenciát rá. Ezúttal viszont nem kellett csalódnom. Dobás, vízreérkezés, majd húzni kezdem a part mentén a kövezéstől alig méterre árral visszább az édesvizeken természetellenes szinű kis wobblert, mikor puff... micsoda kemény balleros ütés! Hajlik a bot, loccsan a felszín, s megy a fárasztás, fotózás, elengedés, kézmosás, kéztörlés.


Újradobok ugyanoda. Beesés pillanatában durr.... , felfröccsen a víz, jön a fárasztás, fotózás elengedés, kézmosás, kéztörlés.


Újradobok, kicsit hosszabban. Húzom, majdnem a lábamnál a wobbler, paff! Beterít kicsit a víz. Horog végén rajta az őn. Fárasztás, fotózás, elengedés, kéztörlés.



Hat perc. Három balin. "Betli volt a félidőben, de a végén hat-három!"
Mondhatni "Nemo" lecsapott...😃😃😃

A fenekeszegek hat perce szép élményekkel gazdagított. Később derült ki az időintervallum, mikor otthon visszanéztem a fotók készítésének dátumát. 17:55, 17:59, 18:01....

A felszerelésben nem kellett csalódjak, a bot, orsó, zsinór, wobbler tudta a dolgát. Noha nem agyonreklámozott, csupán célszerű darabokról van szó, melyek tisztességgel tették a dolgukat. Hm. Hát kíváncsi vagyok milyen high-tech cuccos produkált volna ilyen 6 percet a Dunán. Jókor voltam jó helyen igazából, ez a titka. Ennél soha rosszabbat.





Kelt: 2018. Év Pünkösd havának 29.-ik napján


2018. április 14., szombat

Lajtától Dunáig halak hátán nyargal a szél

Fáradt a lépés, nehézkes a mozdulat. Nyújtózik a tavasz. Renyhe ásítással karikás szemekkel nagyot, hosszan harap a levegőbe. Alig hagyta itt lábnyomát a tél. Reggel még hófolt vigyorgott az árok hajlatában fenyegetőn, s dérrel ijesztgette a korán kelő munkába igyekvőket. Lám délutánra eltűnt nyomtalanul a tél utolsó sóhaja, s beszippanthattam az erdő alján a medvehagymamezők összetéveszthetetlen fokhagymaillatát! A tavasz első illata!


Meg kellene vizsgálni, mocorog-e a domolykó. Pocsol-e már valahol, vagy elnyújtva ásítva pőcölődik ő is valahol? A víz felszíne mindenesetre néma, őrzi a mélység titkát, legfeljebb néhány küsz, ahogy erre mondják "lamli" rajzol karikákat a Lajta napsütötte sekélyes partja mentén. Nem sok. Egy rövid úsztatással vallatom a kis folyót. Néhány fonnyadt keszeget el-el lehet csípni a nádfal előtt, mégiscsak öröm, hogy lassan visszatér az élet a korábban leszennyezett szakaszra. Sovány zsákmány másfél óra alatt, de mégis valami.


Ha van is domolykó, még nem rugaszkodott el túlságosan a meder fenekétől. Nincs is miért, hiszen a táplálékot többnyire még a meder fenekén leli meg. A rovarokat még alig mozgatta meg a tavasz, így nemigen van még vízre pottyanó ügyetlen bogár, amely csemegét jelenthetne a telényeknek. Ámbár vizközé talán felmerészkednek. 

Legközelebb a Lajtát próbálom mélyre törő kis wobblerrel. A harmadik dobásom egy zsombék elé érkezik. Azonnal leveri a domcsi, s a vállamig ér az ütés hirtelen ereje. A bot szépen hajlik, ám a tettes hamar fárad. Jéghideg domolykó. Szóval eszik. Negyed órát is vallattam még a helyet, eredménytelenül. Kételyeim támadtak. Egyedül volt vajon, vagy a többi elijedt a fárasztás alatt?


Arrébb mentem vagy 60 métert. A túlparton sűrű nádas, s sekély plató, mely aztán hirtelen törik, s mélyül cefetül 4 méterre. Ott szoktak ülni a telények. Első dobásom épp a túlparti nádfal elé érkezik, a platóra. Két másodpercet várok, mielőtt elindítanám a csalit. Senki nem nyúl fel érte. Elindítom. Elhagyja a plató szélét, a medertörést, jön pár métert, mikor a tipikus dupla ütést követve odavág neki a domcsi. No ez szebb példánynak ígérkezik! Az is, bár még messze van a "brutalicus" mérettől, de így is nagyon örülök neki. Örülök, hogy végre pergetve is foghatom őket! Lassan alkonyodik. Fogok még egy kisebb domit, aztán nincs több érdeklődő. Alig várom a másnapot!




A következő alkalommal itt kezdek. Az idő szelesebb, de még süt a nap. A víz áradt kicsit, de még nem zavaros. Jó időben érkeztem. Az első dobás épp megvizezi a zsinórt. Lassan, nagyon lassan vezetem a wobblert. Mintha beleütne valami, de az is lehet hogy valami uszadék játszik az idegeimmel. Majdnem a lábamhoz ér a csali, amely talán már el is indult fel a felszín felé, mikor leveri a tömpefejű. Küzd becsülettel. Ki sem emelem, mikor elfárad, még a vízfelszínen megszabadítom a wobblertől. Hogy elinalt... öröm volt nézni. A part is vidám. Gólyahír sárga virága várja az ébredező rovarokat. Lassacskán zöldül a fű, s a fűzek is megbontották rügyeiket. Az első zöldellő lombhullatók. Újra dobok.

A következő napokban a Lajta a kínai Sárga folyóvá változik. Sáros, ám nem teljesen zaccos, viszont elképesztő mennyiségben viszi a rohadványt. Ez most itt nem a pergetés ideje. Eszembe jut, idén még nem próbáltam a nagy Dunát.

Némi etetőanyaggal, csontival felszerelve nekivágok az útnak. Ezúttal békéshalazok. Duna. Az Öreg Duna. Mennyivel másabb idekinn. Hajó nem járja ezt a szakaszt, kivéve nyaranta a komp. Csend van. Nyugalom. Nincs motorcsónakázás, ember is csak ritkán vetődik erre. A párom elkísér. Egy olyan helyet választok a pecára, ahol egy kis bütykön megtörik az erős sodrás, s egy visszaforgó rész alakul ki mögötte hosszan, majd az mögött alig méteres víz következik sóderes mederrel. A kipakolásnál felnyomja az adrenalint bennem a mindenfelé loccsanó forduló halak okozta látvány és hanghatás. No ezek nem tenyeres keszegek. Egy kis könnyű feederbot van nálam. Nagyhurkos márnázó kötéssel 20 grammos tányérólom, kis 12-es horoggal a hosszabbik végén az elvágott huroknak. Kap 4 szem csontit, s megy is befelé azonnal, az érkezést követő első percben! Pont a sodorvonal túlfelét dobom. A sodrás így szében a törés belső oldalára helyezi a cuccost, ahová a természetes táplálékot rakja le a folyó. Etetés, minden nélkül. 2 órás pecaidő van. Nem érek rá vacakolni, hisz a matchbotot meg kell kötni (legutóbb beszakadtam, s dühömben nem kötöttem újra). Értékes perceket vesztek ezzel. Kapkodok. Igen. 2 óra szabadidő alatt minden perc számít. Nem lehet gatyázni. Sitty-sutty, haladni kell mindennel. Ezért is vagyok az egyszerű, gyors peca híve. Nem lenne időm horgászládákkal gatyázgatni, állítgatni, variálni, az etetőanyagot rostázgatni, hagyni pihenni...stb, hisz nem sok időm maradna a vízre így. Más az, ha félnapos pecára jövök. De olyan nálam igen ritka. Egy kezemen megszámolom éves szinten...


Párom rángat ki gondolataimból. Fáraszt. Mi történik? Még épp csak a zsinórt vezetem át a gyűrűkön, s nála hajlik a kis feederbot rendesen. Adrienn ügyesen kezeli a helyzetet, lazít kicsit a féken épp azelőtt, hogy a hal kitör. Én csak szákolok a végén, s ámulok a majd 2 kilós paduc láttán. Folyik az ikra belőle cefetül. Fotó után el is engedjük, hagy teljesítse a dolgát. Megéri, pár év múlva is találkozni szeretnék paducokkal. Szóval ők buknak a sóderesen. De micsoda tánc ez! Tökéletes a csend, s csak a halak locsogása, egy-egy felugrás rajzol mosolyt a tavaszi Duna arcára.


Közben megkötöm a matchbotot. A kevés, fél kilót sem kitevő etetőanyagba fél deci csontit és dunai löszt, apró kavicsot teszek, majd három nagyobb gombóccal a törés belső felét megdobom, ami a parttól 8-9 méter távolságban táncolva forgat kisebb örvényeket.



Alig kezdek úsztatni, Adrienn ismét hallal küzd. Királyhal, alias leánykoncér. Ahogy a merítést követve kézbeveszem, nászkiütései, királytüskéi a tenyerembe fúródnak, mint apró cápafogak. Aki fogott már koncért ilyenkor, az tudja miről beszélek. Ha ficánkolni kezd a hal, kicsipkézi a tenyerem. Nem várom meg. Egy fotó, s irány a Duna. Örülök, hogy páromat megajándékozta a Duna, s igaz, a tilalomig van még egy hét, fel sem merül, hogy a már most láthatóan ívó dunai halakat ne eresszük szabadon.

Az úszóm a sodorvonal belső oldalán araszolgat, a szokásos 8-10 méteres távon vezetgetem. A víz itt alig 170 centi mély. A fenéken a kavicságyon pattog a horog a három szem csontival. Nagyjából a tizedik eresztésnél tartok, mikor az úszó megtorpan, antennája félig megmerül a felszínen. Bevágok. A matchbot azonnal hajlik, s lassú pumpálással kissé a sodrással szemben megindul a hal. Lazítok kicsit a féken, s meg-megszólal a fék is. Végre meglesz a becsülethalam. Ha el nem szerencsétlenkedem a fárasztást. Ez nem jöhet szóba, hisz hála a téli lajtai úsztatásoknak, nem rozsdáltam be, olajozottan működik a gépezet, a halam hamarosan a merítőben várja a sorsát. Alig kiló feletti dorozsmás vésettajkú paduc. Micsoda színezet....


Folyik belőle a tej. Gyors fotó, s mehet is a dolgára. Érdekes milyen élénk színben pompáznak nász idején. Két nap múlva új helyszínen egy sekélyebb part menti szakaszon próbálkoztam az úsztatással. A parttól tíz méterre levő szakaszt úszóval letapogattam. Lassan áramló víz, akadó nincs, a kavicsréteget vékony iszap borítja, egyenletes etap. Néhány gombóccal megetettem a pályát. Majd egy órába telt, mire a küszöket felváltották a nagyobb testű halak. Láttam, hogy az etetés alsó részén bukott a hal. Néhány pillanat múlva elmerült az úszó és.....:







Érződik a kettősség. Pergetés és békéshalazás. Dilemma. Melyiket válasszam? Minden napos dolog, hogy felmerül a kérdés. Nem tudok, s nem is akarok választani. Mikor épp mihez van kedvem. Változatos. Van, hogy a pergetés hoz lázba. Domira, balinra, csukára. Van hogy inkább keszegeznék. Úsztatni kívánok, bármire, ami az utamba vetődik. Van hogy a menyhalas téli pecák csábítanak, s akad olyan is, mikor kisebb folyók patakok, vagy épp az öreg Duna csalogat. Egy a lényeg, szabadon választok, s halak hátán nyargal a széllel játszó gondolatom is a Lajtától a Dunáig!









Kelt: 2018. Év Szelek havának 14.-ik napján

2017. október 8., vasárnap

Csend van, hallgatag, csak az ősz kopogtat

Nehezen, elnyújtva pirkad. Nem akaródzik felkelnie az ásítozó, sokáig nyújtózkodó napnak. Ólomszürke súlyos ruháját rendszerint itt hagyja az éjjel, s fázósan takarózik ajándék ködpaplanjába a túlpart. Nehéz cseppek görbítik  föld felé a pókháló szálait, s fura csend ücsörög egy ideje a tájon. A pók elgémberedett tagokkal sajnálkozik. Lassan, nagyon lassan szárítja fel a nap sugara az itt felejtett harmatot. Megritkultak a madárrajok is. Eltűntek rég a fecskék, küszvágó csér sem köröz már a víz felett. A kórus, amelyet a nyár karmestere vezényelt az erdőkön mezőkön, úgy tűnik jó ideje szétszéledt. A zenekar is összepakolt. A nótázó madarak nyári éneke emlékké foszlott rég, a dalok csodás dallamait hamarost varjak éktelen károgása váltja fel. Komor hangjegyeik fekete szárnyakon szállnak majd az ég felé.


Úgy vélem, minden évszak egy meghatározható alakot ölt. Az ősz is. Mint egy mesterember, hasonlóan akár a kártyalapokon. Az ősz az én szememben egy festőművész! Festékes ruhában spalettával hóna alatt vígan, fütyörészve jár. Munkája napról-napra élénkebb színben mutatja az erdőket. Sietnie kell, mielőtt a szél és az eső levetkőzteti a fákat, időben meg kell lennie a munkával, mielőtt elfogy a festővászon. Oda fent a Tátra helyei cukorsüveg sipkát húztak már. Épp ezért rohan folyton. Bokáig érő seszínű köpönyege meg-meglibben léptei ütemére. Nem igen tudok vele szót váltani. Egy alkalommal sikerült, de csak egy kérdésre adott időt, válaszát pedig menetből foghegy végről vetette elém: -"Mit is mondhatnék? Ott van minden gondolatom a szemed előtt! Nézz szét, s tudj bennük olvasni!"




Igaza van. Felesleges is kérdezzem. Keze nyomát otthagyja a folyókon, a mezőkön, erdőkön, a városokban és falvakban is egyaránt....
S hallani olykor a sanzont, melyet vígan fütyörész az erdőn, hallani, hogy öles léptekkel rebben a dallam a völgyön át.

Ott áll a csuka a zsombék szélén lesben
Esténként a Duna fodroktól mentes tiszta vizében, a hold vigyorgó arcában önnön másában gyönyörködik . Eközben szellő se rebben, s ő elégedett vigyorral a képén halovány pilácsot tart a túlparti sűrű lombok felett. A csillagok csak messziről hunyorognak az éjjeli fényben, elhomályosuló ragyogással. Fázósan borzolja tollait a bagoly a hold fényében fürödve, s lassú lépteit hirtelen óvatosra veszi a róka a bozótban. Zörren az avar. Rozsdabarna szőnyege elrejti az erdei egeret, aki makkot gyűjt télire. Érzi ő is a változást.

Ősz. Hát itt van. Mindig akkor érkezik, amikor megjelennek az első gesztenyesütő asszonyok. Parázs felől száll fel a gesztenyehéj fanyar füstje.  A sült gesztenye illata bejárja a város kis utcáit, benéz minden kis sikátorba is jelezve, hogy megérkezett. Milyen hangulata van ennek. Több helyen fázós kis házikók kéménye áll munkába, még mielőtt a nap szégyenlősen elrejtené halovány narancsszín arcát az Alpok láncolata mögött. Jellegzetes a füst szaga, s vékony lepelként megül a háztetők felett ezüstszürkén. A lehulló dió nagyot koppan a földön, ez félreérthetetlen sugallat. Megérkezett.

Emlékszem nagymamám kis házára. Ott foglalt helyet, a Sajó völgyében majd nyolcszáz éve meglapuló kis gömöri városkában. Milyen morcosnak tűnt a kertje a nyár után. Nehéz köd takarta el szemeink elől a kert végét. Esett, s a nyirkos falevelek mellett ott lapultak a lehullott diók. Gyerekként hogy tudtam örülni a diószedésnek! Mikor a barna falevelek között megláttam pár szem diót! Mindig eszembe jut a kis kert, ahogy őszbe csavarodott. A kályha melege, a lobogó tűz a pattogó fa. Az ablakon át néztük a szélben táncra perdülő falevelek parádéját.... Emlékek, képek.

Az este hirtelen sötét lesz, s fázós eső szitál az avarra. Ott elmotoz a sün is kicsinykét, mielőtt nyugovóra tér. Madár se hangzik. A szürke égbolt hallgatag ajka esőre hajlik. Csend. S halk kopogás. Ütemes. S lassan víztől nehezednek a fák. Nincs ebben semmi különös, csak az ősz kopogtat.




Estkép

A gyapjas tintagomba is megtalálja az utat

Az eső megnövesztette a fehér tarlógombát is









Kelt: 2017. Év Magvető havának 8.-ik napján